Ízek-utcája, termelői vásár

Ízek-utcája, termelői vásár

Utolsó frissítés: 2023 március 21.

KATT - Ízek utcája  

A fesztiváljellegű rendezvény célcsoportja a fiatalok, fiatal családosok A KATT rendezvényei ehhez igazodva különböző korosztályokhoz szólnak. A találkozón kistermelők-, kézműves termék előállítók  mutatkoznak be, valamint színvonalas kulturális- és sport rendezvények, előadások és kutyakiállítás stb. várja az érdeklődőket. 


 

A  KATT kiemelt látványossága, az Ízek utcája lesz, (ahol elsősorban a Georgikonon tanuló-, illetve az itt végzett hallgatók gazdaságában megtermelt “kézműves” termékek és élelmiszerek kerülnek értékesítésre, kóstoltatásra.  A termelők, és kézműves termékek előállítóknak az kitelepülés helyét (szükség esetén asztalt) térítésmentesen biztosítunk. 

A rendezvény helyszíne a Georgikon Pethe Ferenc kollégiumának közvelten,  az ősi gesztenyefákkal övezett és árnyékolt környezete (Keszthely, Festetics u. 5 .) 

Ezúton várjuk valamennyi Georgikonon tanuló, illetve már végzett hallgatónk (termelő, élelmiszer-, és kézműves termék előállítő) jelentkezését, akik a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozón (KATT), az Ízek utcájában mutatnák be temékeiket, árusítanának.  

 

Az ízek utcája tervezett nyitvatartása: 

2023. május 12-én 12:00-17:00,  

2023. május 13-án 9:00-17:00 és  

2023. május 14-én 9:00-12:00.

 

Kérjük jelentkezésüket (Jelentkezési lapot) a Lencse.Tamas@uni-mate.hu e-mail címekre küldjék. Jelentkezési határidő: 2023. április 10.  

A részletek felől Lencse Tamásnál (Lencse.Tamas@uni-mate.hu, +36 30 428 1613) érdeklődhetnek. 

https://www.facebook.com/events/735266024882408

 

Várjuk jelentkezésüket! 

 

Üdvözlettel, 

KATT szervezőbizottsága